Liliána Mészáros Vasárnap megrendeltem a könyvet és ma este (kedd😊) már abból olvastunk. Két lányom van egy 5 és egy 7,5 éves. Nagyon teszett nekik. A nagyobbik,aki most végezte el az első osztályt,azt mondta: "Anya jó ez a könyv,mert ebből lehet tanulni." Szóval,nem bántam meg. Nekem is tetszik!😊😉
Kriszta Balogh 10 Tanulságos kis történetet jelenít meg 1-1 történet ~10oldalból áll.
Jó könyv mai generációnak ilyesmiket kellene olvasni kötelező olvasmányként . Nekik az ehhez hasonló szituációk vannak jelen .
Lévai Csaba Kevesebb,mint egy nap alatt kiolvasta a 12 éves Fiam!
Melinda Horváthné Szép Diszlexiás, diszgráfiás és szövegértesi nehézségekkel küzdő majdnem 9 éves gyerek keri, hogy olvassuk tovább....
Azt hiszem ezzel mindent elmondtam.... 🤗
Nagyon köszönjük, imádjuk a könyvet. 😍 Várjuk a folytatást... 💕
Gabriella Gyihor Mi is megvettük mindkét könyvet. Az elsőt két nap alatt "faltuk fel", a másodikat külön-külön olvastatja velünk a fiam. Amit én elolvastam már, azt az Apjával újraolvassák. :) ...és már kéri a következő kötetet.Ugye lesz folytatás? Bízunk benne!
Szilvi Feketéné Beer Ma érkezett meg 11 órakkor...már a 6.fejezetnél járunk és nem hagynak békén, hogy még, még olvass Anyu!!!! Köszönjük az élményt!!!! 😊😊😊
Csótka Beáta Mindkét könyvet megvettem a 3 es 5 eveseimnek. Mindketto nagyon szuper, izgalmas és valóságos történetek tanulsággal. Nagyon várjuk a folytatást!
Judit Holczinger Nagyon jó könyv,kisfiam szerette olvasni!Szülinapjára megrendeltem a második részét!
Marianna Bodnár 7 éves kisfiam (és mi is!!!) imádja!!! A legjobb gyerekeknek való könyv!!! Tanulságos történetek, izgalmas kalandok!!! Bízunk a folytatásban!!! Biztos, h törzsvásárlók leszünk!
Ambrus Lászlóné Bihal Éva Kedves István! Az ajánlásokat olvasva eldöntöttem, hogy megrendelem 2 példányban a 4 umokámnak. Tesónként egyet-egyet. Amikor megérkezett, rögtön elolvastam. Aug 20.- án érkeznek hozzánk a gyerekek néhány napra,akkor együtt is el fogjuk olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményükre.Nekem nagyon tetszett! Izgalmas kalandokba rejtett bölcs útravalók gyerekeknek, felnőtteknek.Várom a további kalandokat! 😉
Anikó Szulyák Megkaptuk a könyvet s elkezdtük olvasni 8éves autista kisfiamnak nagyon tetszikVárjuk a folytatást!😊
Orsolya Lángi Gábor hazahozta, mára el is olvastuk mindkettőt! Petrával várjuk, hogy milyen lesz az iskolában!! 😍😉
Katalin Balogh Kiolvastuk.A fiaimnak nagyon tetszett.
Várjuk a folytatást😁
Barnabásné Karaszi Olvasni öröm!! 😊
Judit Fekete Szuper könyv😍!!
Kata Szénásiné Varga Szuper! Kiolvastuk.
Ágnes Török Nagyon jó kis könyv.
Szentmártony Barbara Mi most olvassuk. A gyerekek imádják! Es en is. 🙂
Krizsanóvszki-Kiss Andrea Már várjuk a folytatást. ❤
Andi Frdi Imadjuk! Folyamatosan kezdjuk az elejerol amint vege.
Sziládiné Fusz Katalin Nagyon tetszik a gyerekeknek, köszönjük az élményt! :)
Császárné Horváth Judit Köszönjük az élményt! Mind a 4 könyvet megvettem az unokáimnak karácsonyra. Nagyon szeretik a tanúlságos történeteket. Jó szívvel ajánlom minden kisgyereknek.
Marianna Nagyné 9 éves kislányom, nem igen szeret olvasni, csak amit muszáj, azt olvassa el.Karácsonyra kapta az Manfréd és Anton könyveket, amit először én olvastam fel. Ma már magától hozza a könyvet, és naponta 2-3 oldalt felolvas hangosan Nekem.Élvezi, és ami lényeg ÉRTI, amit olvas.Ha valami tetszik benne, a felolvasás végén visszakeresi, többször elolvassa azt a részt, és nagyokat nevet rajta.Hálás vagyok a szerzőnek,mert úgy látom, hogy jó úton vagyunk,hogy az olvasás az örömszerzés egyik lehetősége legyen.Köszönöm@Téti István😘📖
Julianna Molnárné Domán Mi is nagyon szeretjük! Az én kisfiam 6 éves. Az első részt a kalandjait már régen olvassuk, aztán megrendeltem a téli szünetet és most a karácsonyfa alá a karácsonyi csodát is. Mindhárom könyv nagy kedvenc lett, sőt a Jézuska hozott pólót és bögrét is. :)
Sarkady Anita Kedden rendeltem meg a két részt egyben, s ma hozta a futár. Nagyon igényes, szuperül megírt történetek. Nagyon gratulálok. Már most várjuk a folytatást.
Takács Edina Nagyon jó könyv!Ma este olvastam el elsős kisfiamnak az utolsó részt.Megkönnyeztem...Kisfiamnak az volt a kérdése:"Anya van folytatása?"
Anita Held Hasznos könyvek és pont ilyen " eszközökre " van szükség a mai generációnak ☺ de mi felnőttek is szívesen olvassuk 🤗
Tünde Czinki Köszönöm, ma kaptam meg. Este a fiaimnak 8 ès 9 èvesek,olvastam belôle, nagyon tetszett nekik. Csak ajànlani tudom mindenkinek👍😊Vàrjuk a folytatàst😉
Nikolett Szél Fantasztikus konyv ! Remelem ,vagyis reméljuk ,hogy lesz folytatás
Ilona Kozák Megvettem, ma el is kezdtem olvasni a gyerekeknek. A fejezeteket megbeszéltük, rengeteg élményt idéztek fel. Jól tudtak azonosulni a szereplőkkel. Csak egy fejezetet akartam egyszerre, de rábeszéltek a következőre is. :)
Brigitta Kovács-Börcsök Egy szuper könyv.A 6 éves kisfiam azt mondta “ez volt életében a legjobb mese amit hallott”.😍
Porzsolt Juhász Zsuzsi 8 éves unokámnak az első két fejezetet olvastam, tátott szájjal hallgatta. Folyt. köv.😍
Marica Szurominé Tóth Annamária Szuper könyv! 👍👌👏
Legyen több ilyen, hogy érdemes legyen olvasni a gyerekeknek 😊
Zsu Rezneki Nálunk is ez most a sláger, nekem szülőként nagyon jó, hogy sok nekik tanított dolgot visszaad a könyv és mindig mondják, hogy "ezt Te is szoktad mondani", hitelt kaptak a szavaim! :D Köszi! :)
Angéla Szabóné Héhn A "Jézuska" hozta a gyerkőceimnek.Nagyon tetszik nekik,és nekem is... ;)
Kovács Adrienn Kisfiam 8. születésnapjára kapja. Már nagyon várom, hogy megérkezzen! 😊
Eszter Mező Az elsős unokám nagyon szereti! Már ő olvassa!
Margit Krausz Nálunk is ez megy imádja az unokám, én is megvettem neki Ő 6éves :D
Zsuzsanna Orova En megvettem, nagyon szereti a 8 eves unokam!
Rita Vermes Nagyon jó könyvek
Nikoletta Nokta Tegnap fejeztük be az első részt a 6,5 éves, iskolába készülő kisfiammal. Több dologban is segített nekunk ez a szuper könyv. Azt hiszem a legjobbkor olvastuk. Köszönjük
Györgyi Simai Nagyon tetszett a kèt lányomnak az első rèsz. Nagyon várták az estèket, hogy pár fejezetett elolvassunk együtt. Bevallom èn is kiváncsi voltam, hogy mi lesz a testvèrpárral, a barátokkal, ès az ellensèges viselkedèsű fiúkkal.Csak ajánlani tudom mindenkinek! :)
Tóta Rita Szuper könyv! Szemléletet formál, elgondolkodtató, értékrendet hangsúlyoz! Köszönjük, első rész kiolvasva! ❤️
Szabados Tímea Mi most kezdtük el nagyobbik fiammal. Ugyan még az elején tartunk de tényleg nagyon jó! Még én is élvezem! 😄📙📖
Nagy Jenőné Ajãnlom ,minden iskolãt kezdõ kisdiãk ,szūleinek,,,,
Melinda Horváthné Borsos Mi épp tegnap este olvastuk el az utolsó fejezetet. Leendő elsős kisfiú anyukájaként és tanítónőként is ajánlom minden kisgyermekes szülőnek ez a könyvet.
Lászlóné Lukács Nagyon tetszett az unokáimnak 5,8 és11 évesek. Rögtön elkezdte olvasni a 11 éves a tesómnak!
Zsuzsa Toth Az unokáimnak olvasom! Nagyon tetszik nekik.
“ Mama mèg egy fejezetet! Kérlek!”
Minden alkalommal ezt kapom!
Köszönjük az írónak, egy igazi kincsre találtunk!
Török Anikó Két napja kaptam meg a könyveket, ma adtam oda az 1. részt a sorozatnak a 5-6 éves lànyaimnak. Gondoltam elég lesz a hétvégére.. Hàt màr ki is olvastuk.. annyira tetszik nekik☺️
Zsuzsanna Szili Szenzációs és a gyerekeknek is nagyon tetszik. Rengeteget tanulnak mesekbol. Más lenne a világ ha csak ilyen meséket olvasnanak a gyerekek. Mindenkinek ajánlom.
Sárvári Margit Ottleczné tetszetős formåtumû, elég nagy betůkkel és ėrdekes, tanulsågos törtėnetek, életszerűek
Zsuzsanna Horváth nem csak fiúknak a 7 éves kislány unokám nagyon szereti 😉
Ircsi Kelemenné Megrendeltem egy szülinapos kislánynak 9 éves, imád olvasni!
Ági Nagyné Már megrendeltem!! Nagyon szereti az unokám!!
Éva Szalai Ferencné Én most olvasom, fiúknak, lányoknak egyaránt hasznos, s szülőknek is!
Árpádné Mezei 11 héttel ezelőtt tett bejegyzésem óta 11 éves kislány unokám pillanatok alatt kiolvasta, hatalmas tetszést aratott!!! Ezek után megveszem a következőket is!!!😍
Bagdi Zoltánné Ma kaptuk meg a könyveket. Az első kötetet már el is olvastuk. Köszönjük, ajánlani tudom mindenkinek!
Tegla Annamaria Gyönyörű könysorozat!!!! Minden nap olvas belőle 11 éves kisfiam. Ha befejezzük megrendeljük a folytatást is.Nagy szeretettel ajánlom minden kisgyereknek és köszönet a szerzőnek a tanulságos kis történetekért.
Judit Tóth 7 éves kisfiúnak vettem. Nagyon tetszik neki!!!! Köszönöm!
Sárvári Margit Ottleczné az én 11 ėves lånyunokåmmal olvassuk ės nagyon tetszik neki, sőt a 87 éves anyukåm, a dédi, is szívesen hallgatja.
Borovics Réka Szilvia Nagyon tetszik a könyv!!Biztosan rendelünk még belőle!!
Rita Bátorfi Kedves István! Fiaimnak nagyon tetszettek a történetek. Már nagyon várjuk a folytatást...😊
Katalin Juhász Ma megérkezett a mi példányunk és a nagy fiam el is kezdte olvasni, majd még reklamált hogy abbahagyjuk😄😉
Mónika Fehér Nagyon szuper könyv, izgalmas, tanulságos. Élvezzük👍🤗
Németh Zsuzsi Eddig inkább a "klasszikusokat" olvastuk/olvasták, reménykedtem, hogy az olvasott vélemények tényleg fedik a valóságot. Korábban írta már valaki, hogy pisszenés nélkül hallgatja a gyermeke. Ugyanezt tudom igazolni: pisszenés nélkül, tágra nyílt szemekkel, teljes átéléssel hallgatja a 10 éves fiam és a 6 éves lányom. Az egyes történetek végén pedig már kérdezik, hogy mi lesz a következő történet címe. Köszönjük szépen!
Magyariné Tóth Erika Megérkezett hozzánk is! Nagy sikert aratott.Pedig a fiam nem a könyvimádók táborához tartozik. -"NEM IS ROSSZ" ez volt az első fejezet után a véleménye. Ez viszont sikert jelent a könyv írójának. Szabitól egy ilyen kritikát hallani egy könyvről, zene volt füleimnek. Gratulálok a könyvírónak!
Ágnes Zagyva Kedves István! Lesz folytatás? Kiolvastuk a könyvet és nagyon de nagyon jó lenne további ilyen remek történetekkel lekötni fiaim figyelmét!
Kohánné Mihály Tímea Csatlakoznék az előttem szólókhoz.Ez egy csodálatos könyv. Két napig csak jött szembe velem a könyvborító.Elolvastam miről szól,kiknek való.Két napig gondolkodtam,hogy megrendeljem-e.Nagyon örülök,hogy megrendeltem,mert az 5 és a 8 éves Fiam minden este megfürödve vàrtàk az ágyban a folytatást és most is várják,a következő kötetet.Nagyon hasznos,tanúságos kis történetek.Köszönjük 😊
Krisztina Fonóné Kovács Gratulálok István!Nagyon tanulságos történetek! Igaz, hogy még csak a 3. fejezetnél tartunk, de már az eddigiek alapján mondhatom.Remek könyv! Nagyon tetszik a gyerekeknek és nekem is.A folytatás is a könyves polcunkon lesz az biztos 😉
Fatima Dajkáné Kustyán Köszönjük szépen ezt a fantasztikus könyvet 😍❤️ Hatalmas nagy gratuláció az írónak 😉😊
Baranyi Krisztina Remek könyv, sok fontos témát érint a mesékbe beleszőve. A 8 éves kisfiam csak annyit kérdezett: "Ennek a könyvnek van folytatása?" 😊
Judit Nagyné Magyar Én az osztályomnak olvastam, nagyon tetszett nekik. Minden nap kérték a folytatást.
Posta Irma Köszönet a remek törtènetekèrt, Boldizsár fiam most kezdi a 2.osztályt ès ez a 3.könyve amit olvas. Izgalmas, ,Ő olvas nekem:) Gratulálok a könyvhöz!.
Ildikó Podmaniczki Tegnap megérkezett! Elkezdtük olvasni. Túl vagyunk az első fejezeten és elmondhatom: nyelvezet szuper, könnyen olvasható, jól érthető. Gyengébben olvasó gyermek is jól boldogul vele. SIKERÉLMÉNY kipipálva. Olvasta és megértette! Szuper :)
Szilvia Hágen Hozzánk is megérkezett, és már el is olvastuk. Kellene nagyon a folytatás! 😊😉
Almási Adél Kedden kaptuk meg, mára be is fejeztük. Minden este két fejezetet kellett elolvasnom a majdnem 8 éves kislányomnak. Mikor elolvastam az utolsó szót, Ő csak ennyit kérdezett: ennek van folytatása? Ugye megveszed, Anya? 😉❤
Szilvia Fazekasné Fábián Nekünk hozta a Jézuska😁 azóta kiolvasta a 9 éves kisfiam... Imádta..
Edit Kleinesel Nagyon készséges és gyors ügyintézés! Még telefonon is visszahívtak!! Ajánlani tudom mindenkinek!
Beáta Szabó Ki is olvastuk,nagyon tetszett a két fiamnak!
Gratulálunk!
Katalin Falusi Nagyon különleges könyv, érdemes volt beszerezni, köszönöm 😉
Betti Egervári Második történet után 8,5 éves fiam: Anya megvesszük a többi Manfrédot is?😍
Kohánné Mihály Tímea Nagyon várjuk már a folytatást!😊
Éva Pethő Az unokáimnak is tetszik!😊😊😊 A 9 évesnek nagyon!😊😊😊
Ildikó Rácz Imádjuk!A család apraja-nagyja olvassa.😉
Petra Kanyár Ma fejeztük be és a kérdés az volt, hogy folytatás?😊😊
Anikó Némethy Nagyon jó a könyv . A fiam rajong érte. :)
Kata Bogár Valóban jó kis könyv👍
Barbara Kaló Ma olvastuk ki, 9-éves kisfiam kérdése : ugye van folytatása 😊!
Anikó Kánai Szuper csak ajanlani tudom!
Kunovits-Tóth Zsuzsanna Köszönjük szépen!Nagyon jó könyv.Szeretjük.😍
Törőcsik Anikó Az én kislányom azt mondta amikor ki olvastuk: akkor most kezdhetjük elölről!🙂 Anya ez izgi.
Kata Szénásiné Varga Szuper ! ki is olvastuk hamar.
Ágnes Lajtos Megérkezett,nagyon szuper izgalmas könyv!😊
Mónika Horváth Imádtuk, köszönjük! Várjuk a folytatást! 😊
Márta Horváth Köszöjük szépen ! Nagyon jó könyv . ☺
Márkus Kata Imádjuk az unokámmal, nagyon várjuk a folytatást!
Molnár Edit Nagyon tetszett! Alig várjuk a folytatást! 😊
Lényiné Berceli Judit Nagyon jó kis könyv ☺️
Edit Hengl Szuper könyvecske! <
Lilla Bartalos szerintem lányoknak is tökéletes választás 😘
Emőke Kovács Milyen sok jot olvastam errol a konyvről és láss csodát nállunk is működik : olvas a fiam 😊de mekkora izgalommal és örömmel 😍hálásan koszonjuk es várjuk a folytatást 😉
Nagy Helga Én megvettem a fiamnak. 1 hét alatt kiolvasta az első részét. Már a másodikat olvassa. Nagyon szereti. Köszönjük!
Timár Veronika Szívből Gratulálok István! Csodálatos és nagyon tanulságos könyv. A kisfiam 7 éve. Ő is imádja és én is. Naponta többször hozza nekem oda, hogy meséljek belőle. Miután elolvastam a történetet, mindig megbeszéljük, hogy mirmől szól a történet és mi a tanulság. Én külön hálával tartozom. 2 Fejezet címe: A bátorság. Kisfiam is félt a sötétben. Nem mert egyedűl kimenni a mozsdoba, mert az ovistársa mindíg ilyezgette. Mióta elmeséltem a történetet. Azóta kimegy este a mosdoba. Megértette a lényegét!Tátott szájjal halgatja végig a történeteket. Nagyon szeretjük. Szívből gratulálok! Alig várom a folytatását a könyvnek. Tegnap kaptam kézhez, de imádjuk már most. Pedig még csak pár fejezetnél tartunk.😘😘😘😘😘😘😘
Mária Jóni Kedves István, gratulálok a könyvhöz! 7éves kisfiam szülinapjára rendeltem meg, ma este a "Fenevad" részt olvastuk, annyira beleéltem magam az olvasásba, hogy még én is remegtem az izgalomtól. A fiam egyszerűen imádta/imádja. Köszönjük az élményt!
Somodi Klára Szuper könyv! Kisnagyfiam 2 nap alatt kiolvasta😀
Júlia Szécsiné Kristóf Egy órája hozta a futár. Azóta elolvastam 5 fejezetet. Alig várom hogy hazavigyem és este nekiálljunk a 6 és 8 éves fiaimmal na és persze a 4 éves hugival a mai meseolvasásnak. Fantasztikusan izgalmas és tanulságos kis könyv. Hálásan köszönöm!!
Anikó Balázs Valahogy más mint a többi könyv... Este szoktam olvasni a fiamnak, de még az ágyban is a játék... elkezdtem olvasni a könyvet, a harmadik sornál odakuckolt mellém, és izgalommal a kis arcán hallgatta... A fejezet végén elmondta,hogy mi a tanulság😊
Várjuk a következő könyvet, mert novemberig valószínű ezt 150szer kell elvasnom neki😳😁
Köszönjük!
Zsuzsanna Kerékgyártó Nagyon nagy szüksége van a családoknak erre a könyvre, az együtt olvasására! Tegyétek meg!
Andrea Czehelnik Molnàr Szuper jó könyv!!!
Ivett Kovács A mi kislányunknak is nagyon tetszik, eleinte kicsit tartott tőle, hogy túl fiús lesz, de ahogy elkezdtük olvasni, mindig újabb és újabb fejezetet kér!
Erika Kovácsné Kedves István! Ma meg érkezett könyv nagyon tetszik nekem, és a kisfiaimnak.♥️ Este olvastam nekik, kérték még egy fejezet. Köszönjük. 😊
Szilvia Horváth Remek könyv! Tanulságos történetek!kisfiam alig várja hogy olvassuk a következőt!😊imádjuk!várjuk a folytatást!🤗💕
Andrea Balog Csoda történt! Az én fiam, 11 éves. Soha nem olvasott könyvet, az alsós olvasókönyvet is csak ritkán. Ma második napja, hogy unszolás nélkül, magától, önállóan fürdés után az ágyába bújt és olvassa ezt a szuper könyvet. Ez tényleg csoda. Végre egy könyv, ami neki, hozzá és róla is szól. Olyan sztorikkal, ami vele is megtörténhet. Gratulálok, megérte az árát.
Éva Adóba 6 éves kisfiam imádja. Én is szeretem, hogy fontos témákról ír. Köszönjük!
Vlkovszki Adrienn Kővári Balázs A nagyobbik fiam5 éves, a lányom 10 lesz, pisszenés nélkül hallgatják végig, a fiam a délutáni alvásoknál repetázik az előző esti történetből. Eddig nagyon tetszik mindkettőjüknek, és nekünk szülőknek is. Izgalmas, tanulságos számukra, a testvéri összetartás, szeretet miatt pedig nagyon kedves is. Ha a kétévesünk nagyobb lesz, neki is elolvassuk.
Istvánné Murányi "úgy tanít valódi értékeket az új generáció számára, hogy azok észrevétlenül válnak jellemük részévé" És valóban! Szuper könyv!:-)
Katalin Juhász Ma megérkezett a mi példányunk és a nagy fiam el is kezdte olvasni, majd még reklamált hogy abbahagyjuk😄😉
Becsei-Bodák Melinda Letehetetlen, fantasztikus! Szülőként is köszönöm az élményt 😊
KÜLDD EL TE IS VÉLEMÉNYEDET AZ INFO@MANFREDANTON.HU CÍMRE, ÉS KITESSZÜK IDE, HOGY MÁS IS OLVASHASSA.
KÖSZÖNJÜK :)
A Manfréd Anton online könyvesbolt a Kimberly Works kiadó hivatalos webáruháza
KÖNYV KATEGÓRIÁK
EGYÉB TERMÉKEK
INFORMÁCIÓK
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
A Manfréd Anton online könyvesbolt a Kimberly Works kiadó hivatalos webáruháza
KÖNYV KATEGÓRIÁK
EGYÉB TERMÉKEK
INFORMÁCIÓK
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT