Józan észen alapuló, tapasztalatokkal alátámasztott alapelvek és gyakorlatok, melyek segítségével életképes, önálló, megfelelő értékrenddel rendelkező gyerekeket nevelhetünk, akik felnőttként is jobban boldogulnak majd az életben.
ÚJ
Előző cikkemben a büntetés témáját fejtegettem, most annak ellenpárja, a jutalmazás következik. Kell-e jutalmazni a gyereket? Hogyan? Miért? Hány éves korban? Milyen feltétellel?
Míg régen mindennapos nevelőeszköz volt a nadrágszíj és az "atyai nagypofon", addig a modern neveléstan szerint már a hangját sem illik felemelni a szülőnek gyermekével szemben. A két véglet között hol lehet az arany középút?
Mire tanítsuk a gyereket az erőszakkal kapcsolatban? Szabad-e verekedni? Elkezdeni nem, csak visszaütni? Ha megtámadják, fusson el, ha másokat bántanak, ne nézzen oda? Vagy inkább lépjen fel keményen, amennyiben szavakkal nem tudja érvényesíteni az akaratát?
A szülők manapság olyan búrát húznak gyermekükre, amely nem megvédi őt, hanem elzárja a boldog felnőttkortól. Ezzel párhuzamosan kialakult egy ettől egészen eltérő irányzat is, ami a másik végletnek tekinthető...
Sok szülő túlzottan óvja csemetéjét. Balesettől, iskolai zaklatástól, hidegtől, melegtől, de még a munkától is. Pedig utóbbiról az sem mondható el, hogy féltésből ered, egyszerűen csak megszoktuk, hogy gyerekeink kiszolgálóivá, már-már rabszolgáivá váltunk.
Téti István könyveinek jellemzője, hogy a szórakoztatás mellett klasszikus értékeket közvetítenek a modern ifjúságnak úgy, hogy azok valóban jellemük részévé váljanak. Az alábbi kötetek - sok más hasznos dolog mellett - segítséget nyújtanak a blog bejegyzésekben taglalt elvek és gyakorlatok elsajátításában.
„Nem vagyok sem gyerekpszichológus, sem pedagógus. Mese- és ifjúsági író, valamint kétgyerekes gyakorló édesapa vagyok, nem utolsósorban ex-gyerek sok emlékkel. Tanulok, megfigyelek, kipróbálok, tapasztalok dolgokat. Amit mindezek alapján hasznosnak ítélek, azt témákba foglalva leírom és közzé teszem. Kérem, kezelje az olvasó minden bejegyzésemet saját véleményemként! Lehet egyetérteni a meglátásaimmal, hasznosnak ítélni elveimet, gyakorlataimat, és szabad természetesen másképp gondolkodni ezekről. Nem osztom minden tekintetben jelen korunk tudományosnak nevezett nézeteit, és ezt nem is rejtem véka alá.”