13000 Ft felett INGYENES SZÁLLÍTÁS!

  • Könyv
  • Játék
  • Fizetés és szállítás
  • Rólunk
  • Kapcsolat
0

Részletek az Anton és a karácsonyi csoda című könyvből

Hősök ünnepe

 

     Anton körülnézett a teremben.

     „Mennyi ember!” – ámuldozott, és még jobban elszorult a torka, mikor arra gondolt, hogy ilyen nagy tömeg előtt kell majd verset mondania. Aztán meglátta Anyát, Apát, Nagyiékat és a testvérét, Manfrédot. Mosolyogva integetett nekik, mire mindannyian visszaintegettek.

      – Kedves szülők, nagyszülők, rokonok – szólt Evelin néni az egybegyűltekhez. – Fogadjátok szeretettel a Pöttöm Hősök ünnepi műsorát.


     Először karácsonyi dalokat énekeltek a gyerekek, ami könnyen ment Antonnak, hiszen közösen adták elő. Ám tudta, hogy hamarosan az ő verse következik, amit egyes-egyedül kell elmondania. Az utolsó éneknél már nagyon izgult, aztán egyszer csak csend lett, és Evelin néni intett neki, hogy lépjen elő. Anton kiállt a rengeteg néző elé. Síri csend volt, mindenki rá figyelt. Hatalmas gombócot érzett a torkában, nem tudott megszólalni. Elfelejtette a versét, ki akart szaladni a teremből. Már majdnem elsírta magát, amikor Evelin odasúgta neki a vers első szavait.

     – „Érkezik már a karácsony” – suttogta az óvó néni, és biztató mosollyal nézett Antonra.

     Anton megpróbálta összeszedni magát. „Olyan sokat gyakoroltam ezt a verset – gondolta magában –, és tudom, mert jól megtanultam, és Anya meg Apa nagyon büszke lesz rám, ha szépen elmondom. Sikerülni fog!” Vett egy mély levegőt, majd elkezdte gyönyörűen szavalni a verset, pontosan úgy, ahogy Evelin néni tanította:

(...)

A Hótündér birodalma

 

     Hamarosan aranyos, piros mozdony bukkant elő a havas fenyők mögül, ismét tülkölt, majd megállt a peron előtt. A vagonok tele voltak aggatva színesen világító égőkkel, amiktől ragyogott az egész szerelvény az erdei félhomályban.

     – Húú, de gyönyörű kisvonat – ámuldozott Anton. –Szálljunk fel gyorsan! – tette hozzá, ezzel már lépett is fel az első vagonra.

 

     A vonaton kellemes meleg fogadta őket, belül is gyönyörűen fel volt díszítve fenyőágakkal, égősorokkal, színes papírdíszekkel. Anton, Manfréd, Anya és Apa leültek, és várták, hogy elinduljon a kisvonat.

     – Hova megyünk? – jutott eszébe Antonnak. Ám mielőtt Anya válaszolhatott volna, a Karácsonyvonat elindult, és két, piros ruhás, bojtos sapkás krampusz jelent meg a vagon bejáratánál:

     – Szervusztok, gyerekek – köszöntötte kedves hangon a krampuszlány a kis utasokat. – Most elviszünk titeket a Hótündér birodalmába, ahol sok-sok meglepetés és ajándék vár rátok.

     – Találkozhattok a Mikulással – tette hozzá a krampuszfiú – meg angyalokkal, kedves erdei manókkal és magával a Hótündérrel is.

Havas kaland

 

     – Most már mehetünk végre a jéghez?

     – Inkább hógolyózzunk – ellenkezett Anton. – Én most azt akarok.

     Miki mérges lett.

     – Anton, nem lehet mindig azt csinálni, amit te akarsz – okította barátját. – Meg kell hallgatni másokat is, és közösen kitalálni a játékokat.

     – Közösen? – értetlenkedett Anton. – De hát nem lehet valamit egyszerre mondani. Vagy én találom ki, vagy te.

     – Jó, akkor legyen úgy, hogy egyszer te mondod meg, mit játsszunk, egyszer én.

     – Rendben – felelte Anton –, akkor én most azt mondom, hócsatázzunk! – Ezzel már kezdte is gyúrni az első hógolyót.

     – De most én jövök – méltatlankodott Miki. – És én csúszkálni szeretnék a jégen.

     – Én viszont hógolyózni akarok – mérgelődött Anton.

 

     Miki végül megsértődött, és elindult haza.

     – Akkor játssz egyedül! – kiáltotta vissza mérgesen, miközben a kapu felé igyekezett. – Önző vagy – tette hozzá durcásan.

     Anton szomorúan nézte barátja távozását, aki otthagyta őt egyedül.

Eljött a csoda napja

 

     Lapozott egyet a könyvben, és egy nagyon szép, szőke kislányt pillantottak meg. Olyan volt, mint Izabella, Anton csoporttársa az óvodában.

     – Ez itt anya – mondta Nagymami.

     – Mármint a mi anyukánk? – kérdezte Manfréd.

     – Az nem lehet – vágta rá Anton. – Anya felnőtt, ő pedig itt egy gyerek.

     – A felnőttek is voltak gyerekek – mondta Nagymami. – Sőt, kisbabák is.

     Valójában ezt Anton már tudta, de sosem látta még Anyát kislányként, és most nagyon furcsa volt ez a fotó.

     – Ha én felnőtt leszek, nekem is lesz gyerekem? –tudakolta Anton.

     – Igen – magyarázta Nagymami. – Lesz egy feleséged, egy olyan lány, akivel nagyon szeretitek egymást, és születik majd gyereketek.

     – Akkor nekem Izabella lesz a feleségem – jelentette ki Anton. – Ő lány, és szeretjük egymást, nagyon jó barátok vagyunk.

     Nagymami mosolygott, majd tovább nézegették a régi képeket Anyáról, Apáról, Manfrédról, Antonról, sőt még Nagyiék is szerepeltek néhány fotón. Időközben Anya és Apa is feljöttek, így most az egész család együtt idézte fel a régi szép emlékeket, sokat kacagva a vicces fényképeken, Nagymami pedig mindegyikhez fűzött egy kis történetet.

 

     És ekkor, ebben a pillanatban megtörtént az a csoda, ami minden évben egyszer eljön: a karácsonyi csoda. Mindenki itt volt fenn, az emeleten, mégis, valami rejtélyes módon odalentről csilingelő csengőszót hallottak. Anton és Manfréd pontosan tudták, mit jelent ez. Valami megváltozott odalent, a nappaliban, a fa alatt. Egészen biztos, hogy ami eddig nem volt ott, az most valahogyan odakerült, és csak rájuk vár.

Várnak a Pöttöm Hősök

 

     – Mi a baj, Dominik – kérdezte Anton a kisfiútól. – Miért lógatod az orrod?

     – Mindenki kapott játékot, csak én nem – szipogta Dominik. – Én csak ruhákat kaptam karácsonyra.

     Anton, Márk és Izabella nagyon megsajnálta Dominiket.

Evelin is melléjük lépett.

     – A ruha is nagyon jó ajándék – nyugtatta őt az óvónéni. – És milyen csinosan áll rajtad ez a pulóver. Ezt is most kaptad?

     – Igen – felelte Dominik, és egy kicsit jobb kedve lett, amiért megdicsérték új öltözékét.

     Ám továbbra is rosszul érezte magát, amiért ő nem kapott játékot a szüleitől. Antonnak eszébe jutott valami:

     – Nekem van otthon két teljesen egyforma autóm –mondta Dominiknek. – Az egyiket szívesen neked adom ajándékba.

     – Tényleg? – nézett fel meglepetten Dominik.

     – Hát persze. Nagyon szép kisautó, de nekem elég egy is.

     – Én meg hozok neked egy katonát és egy lovat –mondta Márk. – Nekem nagyon sok van, fel sem fog tűnni, hogy egy hiányzik. Még kard is van hozzá.

     Dominik csak ámult, meg sem tudott szólalni meglepetésében.

     – Nekem pedig van autós kártyám – folytattat Iza –, de szerintem az fiús, ezért nem is szoktam játszani vele. Neked viszont biztosan tetszene, mert te fiú vagy, és a fiúk szeretik az autókat.

     – Igen, én nagyon szeretem az autókat – felelte Dominik, most már sokkal vidámabb hangon.

     – Akkor ezt meg is beszéltük – mondta elégedetten Anton. – Holnap elhozzuk neked az ajándékokat, most pedig gyere velünk játszani az udvarra.

     Dominik örömmel indult el a gyerekekkel, már egyáltalán nem volt szomorú.

Tovább a könyvhöz

A Manfréd Anton online könyvesbolt a Kimberly Works kiadó hivatalos webáruháza

KÖNYV KATEGÓRIÁK

Mesekönyv

Gyerekregény

Ifjúsági regény

Felnőtt irodalom

Könyv csomagok

Összes könyv


EGYÉB TERMÉKEK

Kiegészítő

Társasjáték

INFORMÁCIÓK

Friss hírek

Rólunk

Téti István

Adatkezelési tájékoztató

ÁSZF


ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Fizetés és szállítás

Gyakori kérdések

Kapcsolat

Kövess minket:

© Kimberly Works Kft. Minden jog fenntartva.