A Pöttöm Hősök birodalma

„(…) Mikor beléptek az óvodába, Anton körülnézett. Nem tűnt félelmetesnek a hely, sőt inkább barátságos volt minden. Színes rajzokkal volt tele egy nagy tábla az egyik falon, gyerekek nevetését hallotta valahonnan, Manfréd pedig megmutatta neki az öltözőt.

– Itt van az én szekrényem – mutatta Manfréd Antonnak. – Majd neked is lesz egy sajátod. Az én jelem az űrhajó – tette hozzá büszkén.

– Nekem mi lesz a jelem, anya? – kérdezte Anton. Ekkor egy kedves, arany hajú néni lépett oda hozzájuk, és ő válaszolt mosolyogva:

– Mit szólnál a tigrishez?

– Tigris lesz a jelem? – álmélkodott Anton.

– Ha szeretnéd, akkor igen – mondta a kedves néni.

– Igen! – lelkendezett Anton. – Tigris legyen a jelem! És te ki vagy? – kérdezte az arany hajú nénitől.

– Én Evelin vagyok. Megmutassam neked a Pöttöm Hősök birodalmát?

– Pöttöm Hősök? – hüledezett Anton. – Azok meg kik?

– Aranyos kisfiúk és kislányok, akik egy csodálatos mesebirodalomban játszanak mindennap. Meg akarod nézni?

Anton nagyon kíváncsi volt a Pöttöm Hősökre és az ő mesebirodalmukra, ezért igent bólintott. (…)”

Eső

„(…) Anton és Miki betették a hajójukba Torzonborz kapitányt és Marcona kapitányt, aztán óvatosan a vízre helyezték a kis kalózhajókat. A szél azonnal belekapott a vitorlákba, és sodorni kezdte a csónakokat. Egyszer csak egymásnak ütköztek, az egyik felborult, Marcona kapitány pedig a vízbe pottyant.

– Segítség! – kiáltott Miki, elmélyítve a hangját. – Beleestem a tengerbe!

– Megmentelek, tarts ki, Marcona kapitány! – kiabálta Anton, majd hajóját odairányította. Torzonborz kapitány kihajolt a hajó oldalán, és kezét a vízbe nyújtotta.

– Kapaszkodj a kezembe! – kiáltotta. Marcona kapitány belekapaszkodott, aztán hamarosan Torzonborz hajóján találta magát. A két gesztenyefigura együtt utazott tovább a végtelen tengeren.

Ekkor csodálatos dolog történt: Kisütött a nap, és gyönyörű szivárvány jelent meg a házak felett.

– Nézzétek! – mutatta nekik Anya.

Anton és Miki lenyűgözve nézték a színes csíkokat az égbolton: sárga, kék, zöld és piros színekben pompázott a szivárvány. Madarak röppentek fel a közeli fákról, a napfény megcsillant szárnyukon. Egyenesen a szivárvány felé repültek. (…)”

London

„(…) Amikor végül leértek, ismét beszálltak egy olyan érdekes, fekete színű autóba, amilyenekkel tele voltak London utcái. Kisvártatva egy gyönyörű palotához érkeztek, ami szebb volt, mint bármelyik palota, amit mesekönyvekben láttak. Egy hófehér hintó jött ki a kapuján, amit négy fehér paripa húzott. Anton integetett neki, mire a kocsi hajtója mosolyogva visszaintegetett. A palota előtt különös katonák sorakoztak, puskával a vállukon. Piros zubbonyt viseltek, a fejükön pedig óriási, szőrös sapka volt.

– Apa – kérdezte Anton –, miért van olyan furcsa sapka a fejükön?

– Az medveszőr kucsma – felelte Apa.

– Igazi medvebőrből készült? – hitetlenkedett Anton.

– Bizony ám – felelte Apa. – És a puskájuk is igazi. (…)”