A sikerszerző Téti István 🖋️ népszerű trilógiájának zárókötetében kedvenc hőseink utoljára térnek vissza. Vini és Luca kalandjaiból ismét sok hasznos tanulságot vonhatnak le az óvodások, mindemellett garantált a kacagás és az önfeledt szórakozás is.
✔️Megtudhatjuk, hogyan kerekedjünk felül a rossz álmokon, ✔️mit tehetünk gyerekként a céljaink eléréséért, ✔️miért fontos a becsület és az őszinteség, vagy ✔️milyen veszélyek leselkedhetnek ránk egy nyaralás során. A városi forgatagtól a romos kastélyt rejtő erdőig, az óvodától az ezernyi csodával teli gyerekszobáig kísérhetjük el hőseinket. Téti István ezúttal is ⭐klasszikus értékeket csempészett ebbe a különleges mesekönyvbe, melyet 🎨Ráduly Csaba bűbájos rajzai ékesítenek.
* * *
📙 A Vini könyvek különlegessége, hogy egyes szám első személyben íródtak, tehát maga a főhős meséli el kiskori kalandjait. Ezáltal a gyerekek még jobban azonosulni tudnak a szereplőkkel, és mivel Vini iskolásként tekint vissza óvodás éveire, példaképként is szolgálhat a kicsik számára. Hiszen ő – hol egyedül, hol barátaival közösen – pontosan ugyanolyan zűrös szituációkba keveredett, amilyenekbe a legtöbb gyerkőc, így saját tapasztalatai útján ad megoldásokat.
👫 Ajánlott korosztáy: 3-6 éves fiúk, lányok részére
Árkötött termék: A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre jelenleg maximum 10% árengedmény adható. (Új könyv esetén a megjelenéstől számított 1 évig tart a kedvezménykorlátozás.)
Nagyon szuper a könyv, nagyon szeretjük.
Szépen illusztrált, tartalmas könyvek.
T
Tamási Művelődési Központ És Könnyü László Könyvtár
Vini
Kedves Téti István!
Könyvtárunkban a gyerekek nagyon szeretik történeteit. A Manfréd és Anton, a Vini népszerűek, de a pálmát Kipp történetei viszik. Kíváncsian várjuk a folytatásokat, az új könyveket.
Üdvözlettel: tamási könyvtárosok
N
Nóra Pányi
Jó lenne, ha...
Jó lenne, ha a sorozat folytatódna. Gyerekközeliek a történetek, igényes a megfogalmazás, gyönyörűek a rajzok.
A
Adrienn Csákvári
Vini könyv
Nagyon jó mesekönyv a Vini! Kezdetnek egyet rendeltem, de muszáj megrendelni a többit is, mert imádja a kisfiam :)
D
Druzsin Anett
A legkedvencebb kedvenc
Egy szuszra elolvastuk, pont úgy, mint az előző két részt is.